Csillaghajó Európabajnokság

2008. június 11–18, Balatonföldvár
 
A Spartacus Vitorlás Egylet nemzetközi pályázaton nyerte el a legnagyobb hagyományú, a sportág legnagyobb egyéniségeit felvonultató olimpiai hajóosztály kontinensbajnokságának rendezési jogát.
A döntésben minden bizonnyal szerepet játszott az is, hogy az SVE az ugyancsak olimpiai hajóosztály Finn-dingiben tavaly sikeres Európa-bajnokságot rendezett, sőt Csillaghajóban már korábban több körzeti bajnokságnak és Európa-bajnokságnak, Repülőhollandi hajóosztályban pedig már két alkalommal sikeres világbajnokságnak adott otthont.

Óriási felelősség az olimpia évében világversenyt rendezni, hiszen minden egység már a végső felkészülés jegyében versenyez. A balatonföldvári EB-n rekordnevezés várható, hiszen egyes szakértők szerint a Balaton szélviszonyai nagyon hasonlóak a pekingi olimpiai vitorlásversenyeinek helyszínén, Csingdaóban tapasztaltakhoz. Egyszóval: a mezőny színvonala és az érdeklődés – a médiaérdeklődést is beleértve – már garantált.

A gyakorlott rendezőgárda valamint a megújult balatonföldvári vitorlástelep és klubház akár több száz sportolót is vendégül tud látni a viadalon.

A Csillaghajóról röviden
 
Vajon mi lehet az oka a Csillaghajó páratlan népszerűségének? Ez a viszonylag kis vitorlás miképpen babonázta meg a vitorlássport olyan nagy egyéniségeit, mint Paul Elvström, Lowell North, vagy a maiak közül Iain Percy? Mit adott ez az osztály Dennis Connernek, Paul Cayardnak vagy Torben Graelnek – a világ legnagyobb vitorlásversenye, az America kupa hőseinek?
A Csillaghajó a legrégebbi olimpiai hajóosztály, 1932-ben versenyeztek vele először ötkarikás játékokon. Azóta mindössze egy olimpián nem indultak a sztárok, azaz a hajóosztálynak sikerült – példa nélküli módon - visszakerülnie az olimpiai programba.
 
A kétszemélyes, tőkesúlyos Csillaghajó legfontosabb műszaki adatai:
 
Hossza: 6922 mm
Vízvonal: 4724 mm
Szélesség: 1734 mm
Merülés: 1016 mm
Tömeg: 671 kg
Vitorlafelület: 26.5 m2
Tőkesúly: 400 kg
 
 
Történet
 
1906-ban egy lelkes Long Island-i vitorlázó, George A. Corry azzal keresett meg egy helyi hajótervezőt, William Gardnert, hogy szeretne egy olcsó, könnyű kis vitorlást, amellyel többen is elversenyezgethetnének az öböl vizén. Megszületett a Bug – amely ugyan tényleg csak 140 dollárba került, viszont túl kicsire, túl kényelmetlenre sikeredett és igencsak vizes kedvtelés volt benne a vitorlázás. Ez azonban a többséget ugyanúgy nem zavarta, mint a hajó jele: egy csúnya fekete bogár a gaffos vitorlán.
„Pop” Corry azonban nem nyugodott. Újra megkereste William Gardnert, hogy valami nagyobbat, szebbet szeretne – lehetőleg ugyanilyen olcsón. Talán Gardner picit már unhatta az akadékoskodó Corryt, talán nem – mindenesetre a munkát lepasszolta egy alkalmazottjának, Francis Sweisguthnak, aki a Bug nyomán, picit megváltoztatva a méreteket és az arányokat egy új vitorlást tervezett.
1910 telén huszonkét ilyen hajó épült az American Yacht Clubban, a magasabb, 260 dolláros ár ellenére is. Sőt, a terveket a Gardner iroda eladta a Nahant Dory Clubnak is, itt is épült tizenegy darab. Ez a tizenegy hajó valami ma már kifürkészhetetlen okból egy vörös csillagot viselt a vitorláján.( Az Auróra ágyúi majd csak hét év múlva szólalnak meg Szentpéterváron – egészen más jelentést is adva ennek az ősi jelképnek…)
A vitorlás neve Star lett – és elkezdődött egy hosszú sikertörténet.
 
Egyedülálló nemzetközi szervezet
 
Az első versenyt 1911 május 30-án rendezték a Long Island-i öböl nyugati sarkában. A hajók formája a maiakéra emlékeztetett, viszont az árboc rövid volt,  csatlakozott hozzá egy hosszú gaff, ami majdnem párhuzamos volt az árboccal. A bum vége messze túlnyúlt a tükrön.
Az ős-sztár tehát megszületett.
A ma mögötte álló hatalmas szervezet létrehozása sem sokat váratott magára. George Elder 1916-ban prezentálta először elképzeléseit az egységes osztályszövetségről. Mai fejjel nehezen tudjuk elképzelni gondolatainak forradalmiságát. Abban az időben ugyanis minden klubban saját tervezésű dingikben versenyeztek, nem léteztek hajóosztályok. A klubok közti vagy éppen a nemzetközi kishajós versenyzés utópia volt: a hajókat nem lehetett szállítani, az automobilizmus épp csak hogy elterjedőben volt.
Elder elképzelései végül 1922-ben váltak valóra – megalakult az egységes osztályszövetség, megjelent az első éves kiadvány, a LOG, ami a sztárosok bibliája.
Az egykori, kicsit utópisztikus elvek ma is élnek. Az alapegység a flotta, a sztárosok önkéntes közössége – ez független lehet a kluboktól. A flották körzetekbe (districtekbe) tömörülnek – a körzethatárok nem esnek egybe szükségszerűen az országhatárokkal.
Magyarország például Ausztriával, Belorussziával, Horvátországgal, Csehországgal, Örményországgal, Németország déli felével, Szlovákiával, Szlovéniával, Oroszországgal és Ukrajnával van egy körzetben.
A világ pedig nyugati és keleti féltekére oszlik – külön alelnökökkel az élen.
A szigorúan központosított rendszer nagy önállóságot ad flottáknak – világversenyt is például flotta rendezhet. A szervezet elegánsan felülemelkedik a nemzeti vitorlásszövetségeken, az osztályszövetségeken – minimalizálva befolyásukat a csillaghajó osztályra.
A nemzetközi osztályszövetség, az ISCYRA óramű pontossággal működik – internetes oldallal, nyomtatott kiadványokkal, a szabályokat és a komplett hajó, flotta és eredménylistát közlő LOGgal – és persze tekintélyes tisztségviselőkkel, bizottságokkal, amelyeknek a tényleges befolyását a nemzetközi vitorláséletre csak megbecsülni lehet.
 
Folyamatos fejlesztések
 
1921-ben átalakították a vitorlázatot Marconi stílusúra, azaz eltűnt a gaff – de maradtak az eredeti vitorlaarányok.
1929-ben Havannában az osztály európai elterjesztéséről tárgyaltak. Felvetődött: az akkori európai vitorlázók nem fogadnák el ezt a régimódi vitorlázatot.
Sor került egy újabb módosításra: hosszabb lett az árboc, ezzel párhuzamosan rövidült a bum, megmaradt az eredeti vitorlafelület, csak más arányokkal. Kialakult a csillaghajó ma ismert karcsú sziluettje. Ezek a hajók először 1929-ben versenyeztek a New Orleans-i világbajnokságon.
A hajóosztályra jellemző flexibilis árbocot egy véletlennek köszönhetjük. A neves német vitorlázó, Walter von Hütschler pusztán faárboca súlyát szerette volna csökkenteni a vékonyítással. Aztán a gyakorlatban kiderült, hogy ez – persze megfelelő merevítés mellett – micsoda előny! Az árboc görbítésével a vitorla laposítható, és így az egyébként túlvitorlázott hajó erősebb szelekben is uralható.
A 30-as években megkezdődtek – elsősorban az USA-ban – a flexibilis árboccal kapcsolatos kísérletek. Itt már az aerodinamika legújabb elveit is figyelembe vették a vitorlázat és a rudazat összhangjának megteremtésénél.
1940-ben a nagyvitorla-felhúzó halyard típusú rögzítője az árboccsúcsra került – tovább növelve az árboc hajlékonyságát.
Az 50-es, 60-as évek jelentették a faárbocok hőskorát. Ekkor jelentek meg az első műanyag vitorlák is.
A csillaghajóban alkalmaztak először köralbát. Előtte a mancsaft hátszélben egyszerűen beleült a bumba. Később egy oldalra beakasztós módszerrel kísérleteztek – amit épp erős szélben nem mindig volt könnyű kiakasztani, ezért meglehetősen kockázatos volt vele a halzolás. A köralba a sztárból került át például az America kupa hajókba is.
1971-től lehet alumínium árbocot használni – ez nem könnyebb a faárbocnál, viszont merevebb, olcsóbb, nem igényel karbantartást és a légellenállása is kedvezőbb.
A hatvanas évekig a hajó oldala és a deck közötti élen hasalva egyensúlyozták a sztárosok a hajót, 1981 óta engedélyezett a trapézöv használata. Néhány szomorú tragédia óta azonban csak úgy, hogy az öv és a beakasztott kötél között egy terhelés alatt is nyitható sekli teszi lehetővé a menekülést a boruló vagy süllyedő hajóról. (Természetesen a hajónak vízzel telt állapotban is úszóképesnek kell maradni, de szerencsétlen esetben a légszekrények is sérülhetnek.)
Az eltelt több mint 90 év alatt világosan nyomon követhető a fejlesztés filozófiája: a folyamatos törekvés arra, hogy a csillaghajó attraktivitása, a versenyzés élménye megmaradjon – anélkül, hogy a költségek túlságosan megnőnének.
Az osztályelőírások következménye az is, hogy egy csillaghajó még akkor is versenyképes marad, amikor egy másik hajóosztály egységét esetleg már leselejtezik. Se a vitorlázatnál, se pedig a hajótestnél vagy a rudazatnál egyelőre nem használhatóak a legdrágább új anyagok, mint például a karbon vagy a kevlár.
A konzervatív fejlesztés előnye, hogy a csillaghajót nem csak a legjobbak használják a világversenyeken – hanem a helyi, hobbiszintű klubversenyzés, a hétvégi vitorlázók kedves hajója is. A hihetetlenül színvonalas, VOR és America kupa vitorlázókat is fölvonultató élvonal és a nagyon széles tömegbázis együtt adja a csillaghajó osztály erejét.
 
Híres sztárosok
 
A csillaghajós világbajnokok listája akár a vitorlássport Ki kicsodája is lehetne: 1966-ban és 67-ben a őstehetség dán kőműves (később vitorlaszabó) Poul Elvström lett a világelső. 1971-ben és 77-ben az America kupát először elvesztő, majd visszanyerő Dennis Conner győzött. Maradva még az America kupásoknál: 88-ban Paul Cayard, 1990-ben Torben Grael lett a sztárvilágbajnok, aki az aktuális olimpiai bajnok is egyben.
A kék-fehér emblémás versenyvitorlákról ismerős Lowell North neve, aki a hatvanas években háromszor lett világelső – ráadásként pedig négyszer második…
North eredetileg repülőmérnöknek tanult, és híres volt legendás problémamegoldó képességéről. 1968-ban, Acapulcoban, az egyik olimpiai futam rajtja előtt elszállt a nagyvitorla felhúzó. North legénységével együtt kiemelte az árbocot, gyorsan behúzták a grószt a nutba, rögzítették az árboccsúcson, majd vitorlástul helyére emelték az árbocot. És persze időben elrajtoltak a futamon.
A talán legnépszerűbb amerikai elnök, John F. Kennedy is sztáros volt. 1934-től 1941-ig volt az övé a 721-es rajtszámú csillaghajó, és a ma már nem működő Nantucket Sound Fleet tagja volt.
 
Hazai vizeken
 
A második világháború előtt már megjelentek a csillaghajók a Balatonon, de az első sztárbajnokságra csak 1947-ben került sor. Az legelső bajnok a Jankovits István – Pongó Kiss Csaba páros volt. 1947-ben még csak hat hajó – de egy évvel később már tizenkét egység indult!
Az ötvenes éveket a Tolnay-Simon páros, a hatvanas éveket a Telegdy-Jutasi kettős uralta. Szinte hihetetlen: de 1956 előtt 32 hazai gyártású sztár indult a magyar bajnokságon!
Telegdyék mellett a Tolnay-Farkas páros, Gosztonyi András és Holovits György, majd Holovits György kormányosként is, öccsével, Tamással képviselte a magyar sztárosokat az olimpián. Rajtuk kívül Tenke Tibor és Nagy Ferenc, valamint Haranghy Csaba és Komm András voltak a közelmúlt olimpikon sztárosai.  
Ma 10-15 csillaghajó szinte minden versenyen indul a Balatonon, a hajópark fokozatosan fejlődik.
 
Az Európa-bajnokság rendezője: a Spartacus Vitorlás Egylet
 
A Spartacus Vitorlás Egylet tóparti klubházát 1939-ben adták át. Akkor még a Királyi Magyar Yacht Klub keretein belül folyt itt a sportélet. A Balaton egyik legszebb pontján, a balatonföldvári kikötő kotrásakor jött létre az a félsziget, amely ma is helyet ad a klubnak – és az Európa-bajnokság parti bázisa is egyben.
A fenntartó az elmúlt évtizedekben sokszor változott. 1949-től a Honvéd, 1957-től a Művész, majd a Budapesti Spartacus volt a névadó. Mindeközben a vitorlás versenyzés változatlan színvonalon folyt, a meghatározó sportoló személyiségek példája folyamatosan nevelte az új vitorlásgenerációkat. 1990-ben, egy szerencsés pillanatban, az itt sportolók megvették a megszűnő OKISz-tól a sporttelep létesítményeit, majd 1993-ban (újabb, nem kisebb erőfeszítéssel) a területet is. Legfőképp a tagság anyagi áldozatai árán marad fenn és fejlődik a vitorlástelep.
Ma is a vitorlás versenysporté a főszerep a klubban. Ebbe a tevékenységbe beletartozik a vitorlás világversenyek rendezése is.
Finn-dingiben tavaly sikeres Európa-bajnokságot, korábban már Csillaghajóban ugyancsak Európa-bajnokságot, Repülő hollandiban pedig már két világbajnokságot rendezett  meg nagy sikerrel az a gyakorlott parti és vízi rendezőgárda, amely most a második balatonföldvári Csillaghajó Európa-bajnokság sikeréért is dolgozik majd.

(Visy László)

 
További információ » www.spartacus.hu